title: “2026-07-17 - Hungary - Interview with Dániel Döbrentey (TASZ)”
2026-07-17 - Hungary - Interview with Dániel Döbrentey (TASZ)
Imported transcript session in language: hu
Szia Dani! A mostani interjúban az Interfaced projekthez kérnélek fel válaszok adására. Itt a COVID utáni állampolgári részvétellel kapcsolatban foglak kérdezni. Ez egy Európai Bizottság által támogatott projekt, és szeretném megkérdezni, hogy hozzájárulsz-e ahhoz, hogy az Interfaced platformján a válaszaid közzé legyenek téve?
[quote=“dd_2026”]
Igen.
Köszönöm szépen. Vágjunk is bele! Az első kérdésem az lenne, hogy mi a legkorábbi emléked a politikáról?
[quote=“dd_2026”]
Mindig is meghatározó volt a családban a tág értelemben vett politika, közélet. Ennek megfelelően szerintem 2000-es évek eleji emlékeim lehetnek az elsők. Akkor voltam 10-13 éves. A legkorábbi meghatározó emlékem az a 2002-es választási kampány, amikor először látható volt Magyarországon a polarizáció megjelenése abban a formában – vagy annak a gyökerei –, amit láttunk az utóbbi években. Lehet, hogy van még ennél korábbi is, de ez az első, ami beugrik.
Akkor hol voltál, vagy mit csináltál? Emlékszel esetleg, hogy milyen érzések voltak benned azzal kapcsolatban, hogy mi az a politika?
Igen, konkrétan ez az időszak ez az volt, amikor még általános iskolába jártam, és nagyon megragadt az, hogy az iskolán belül is folyamatos téma volt a kampányidőszak. Ez az a periódus, amikor az akkor kormányzó Fidesz azt az elképzelést elindította, hogy hordjanak kokárdát mindazok, akik rájuk fognak szavazni. Az iskola falain belül is látható volt, hogy nagyon sok tanár március 15-én túl is követte ezt a kokárdahordási felhívást. Nagyon felfokozott, egyszerre feszült légkör volt. Persze az általános iskolások között ez nyilván olyan volt, hogy mi nem teljesen értettük az összes dimenzióját ennek, csak azt éreztük, hogy valami zajlik itt, ami sokakban felfokozott hangulatot kelt. Volt ezen viccelődés meg ironizálás. Sokrétű érzések ezek, de a családomban már akkor is jobban, mélyebben ki volt beszélve.
A választás mellett, vagy inkább úgy kérdezem, hogy azon kívül milyen más dolgok kötődnek neked a politika fogalmához vagy a közéleti részvétel fogalmához?
Nekem a hivatásomnál fogva ez egy elég tág értelmű dolog. Létezik Magyarországon az a szerintem nagyon rossz megközelítés, hogy sokan hárítják maguktól a közügyeket azzal, hogy én nem politizálok, pedig valójában a pártpolitikát csak az egy részeként képzelem el a közéletnek és a közügyek vitelének. Ugyanolyan fontosnak tartom azt, hogy a polgárok önszerveződő módon megteremtsék a saját közösségeiket, hogy a saját problémáikkal helyben foglalkozzanak, hogy felhívják a döntéshozók figyelmét arra, hogy milyen megoldásokat várnak tőlük. Szerintem ezek mind-mind részei a közéletnek. Egyébként én magam is elég sok közéleti relevanciájú dologban vettem részt, egyesületeknek voltam már és vagyok már elég régóta tagja, amik örökségvédelmi témákkal foglalkoznak. Tartok városi sétákat, amikben abszolút közéleti témákat is dolgozunk fel, tehát nem csak történelmi, helytörténeti dimenziói vannak ennek. A TASZ-nál végzett munkám a közéleti részvételi programon belül önmagáért beszél. Szoktam önkormányzatoknak is írni rendszeresen közérdekű bejelentéseket, hogyha valami olyan problémát látok, amiben úgy látom, hogy van is talán némi kompetenciám. És az is a közélet része, hogy családi, baráti körben beszélünk a közügyekről és megfogalmazzuk a véleményünket és vitatkozunk. Ez teljesen a mindennapjaim része.
Van-e esetleg olyan ügy, amit politikai ügynek tartasz, de általában az emberek nem annak látják?
Itthon szerintem nagyon sok minden beletartozik ebbe. Én magam mindent politikai ügynek látok, ami túlmutat a legszűkebb családi körön vagy baráti körnek a mindennapi témáin, tehát minden lehet közügy, azt gondolom. Még az is közügy, hogy tiszta-e az utca, és ezt nagyon sokan azt gondolom, hogy eltávolítják ettől. Szerintem minden közös ügy, ami nem a legszűkebben vett privátszférának a területe.
A te közéleti vagy politikai részvételed – magyarul mindig csúszkál ez, hogy hogyan fordítjuk ezt le –, változott-e az évek folyamán? Volt-e olyan időszak, amikor aktívabb voltál, volt-e, amikor passzívabb? Ezt mi befolyásolta? Ez lehet akár magánéleti is, de lehet valamilyen közéleti dolog is.
Valamennyire az életkorommal is összefüggött ez, és az életkorom előrehaladtával egyre aktívabb lettem. Azzal is összefügg szerintem, hogy milyen érdeklődési köreim alakultak ki. Minél több dolognál láttam azt, hogy lehet beleszólásom, vagy érdemes megfogalmazni véleményt, annál több területre kiterjedt ez. A munkám miatt azt gondolom, hogy nem tudom leválasztani a magán perszónámat mindig a munkahelyi perszónámtól, nem tudok nem TASZ-os minőségemben megszólalni a nyilvánosságban. Ez nyilván korlát is, tehát például ezért pártpolitikai állásfoglalásokat nem fogalmazhatok meg, de közben nagyon sok olyan terület van, aminél pártpolitikai dimenzió nincsen, azoknál azt gondolom, hogy egyre inkább aktívabb vagyok. Érdekes módon, ami egy passzívabb időszak volt, vagy azt mondanám, hogy hogy visszanézve tehettem volna többet, lehettem volna aktívabb, az kifejezetten az egyetemi évek és az egyetem után közvetlenül, a munkába állás időszaka.
De nem azért, mert lett volna bármi kényszerítő ok erre. Nálam soha nem merült fel, ami sokaknál van, hogy félek, hogy kirúgnak, ha véleményt nyilvánítok. Egyszerűen az van, hogy más foglalt le, és nem nagyon láttam akkoriban még azokat a módokat, ahogy részt tudok venni a közéletben. Az, hogy befelé a családban, baráti körben ez mindig téma volt, az adott és állandó. Egyetemistaként elmentem tüntetésekre, aláírtam petíciókat, de nekem ez most visszanézve kevés.
Mi volt az, amiben te személyesen civil kezdeményezésként részt vettél? Tehát mint magánember érdekelt téged a téma, és aktív voltál benne? Ez lehet akár olyan, amit mondtál, például közérdekű bejelentés egy kerületnek, ilyen jellegű is.
Ami magánemberként és tüntetésen való részvételen túli aktivitásként megjelent, az az örökségvédelmi vonal. Szoktam bejelentéseket írni, részt szoktam venni örökségvédelmi egyesületek munkájában. Például a Kazinczy utca ügyére nagyon hamar lecsaptam. Az, hogy az [a Kazinczy u. 55.] most fővárosi védettség alatt lévő épület, valójában az én bejelentésemnek köszönhető. Amikor a nagy botrány után lekerült az ideiglenes műemléki védettség róla és lejárt az egy év, megint védtelen volt. Csak akkor már senkit nem érdekelt a sorsa, már el is felejtették az emberek, de nekem eszembe jutott, hogy helyi védelem alá kellene helyezni, merthogy mi van, ha újra le akarják bontani? Na, az például egy ilyen téma, hogy azt tulajdonképpen én értem el.
Mennyire izgalmas. Most én is visszaemlékszem arra az időszakra, mikor is volt az?
2021 eleje talán, pont COVID-periódus teljesen.
Igen-igen, tényleg. És akkor ezt online aktivizmussal tudtad csinálni, vagy volt valamilyen fizikai megjelenése is ennek?
Voltak, akik szerveztek ott eseményeket, nem tüntetést, de valamifajta összegyűlést, performatív dolgot. Én online eszközökkel értem ezt el, és tök jó volt, hogy ez volt az a pont, ahol a jogászi tudásomnak nagyon nagy hasznát vettem, pláne úgy, hogy az örökségvédelemben is dolgoztam egy időben közigazgatásban. Tudtam azt, hogy kinek, hogyan, milyen formában, milyen tartalommal kell megírni egy ilyen beadványt ahhoz, hogy azzal tényleg tudjanak foglalkozni és egy kicsit azon is elgondolkodtam egyébként, hogy ez milyen aszimmetrikus dolog, hogy ilyen tudást kell ahhoz felhalmozni, hogy valaki eredményesen tudjon ebben fellépni. Valójában a társadalmi nyomás csak az egyik része, ami sikerre vihet egy dolgot, a másik része ez a nagyon bürokratikus szabályokat követő, formalizált eljárás.
Volt-e olyan alkalom, amikor úgy érezted, hogy kifejezetten be vagy vonva mondjuk, egy részvételi folyamatban vagy közéleti eseményben?
Ritka az ilyen, nagyon ritka. Az én fiatalkoromnak, sőt, felnőtt életemnek a nagy részét lefedte a NER [nemzeti együttműködés rendszere], aminél én azt gondolom, hogy a nulladik lépéstől látható volt, hogy ez egy nagyon felülről vezérelt valami, és nem lesz itt érdemi bevonása a döntéshozatali folyamatba a polgároknak. Tőlem ezt nem elvették, hanem én meg se tapasztaltam, hogy milyen az, amikor erre lehetőség van. Ezért aztán nagyra értékeltem olyan dolgokat is, amik egyébként volumenükben nem óriásiak, de egyrészt a gesztusérték az nagyon megvan bennük, másrészt pedig mindennapi dolgokat lehet velük becsatornázni. Ilyen a közösségi költségvetés. Ez ugye, van fővárosi szinten meg van egy-két kerületben is. Eddig azt hiszem, hogy mindegyikben részt vettem. Mindig elolvasom az összes ötletet, szavazok stb. Ez volt ilyen a számomra.
Közérdekű bejelentést tenni is egy kicsit ilyen, mert mindig van válaszadás, mindig van valami érdemi reflexió arra, amit írok. Lehet, hogy csak annyi, hogy nem ők fognak vele foglalkozni, de hogy áttették oda, aki tényleg foglalkozik vele. Nekem ez például ezt az élményt nyújtja, de ezen felül nagyon ritka az ilyen élmény. Jogalkotás terén pár évvel ezelőtt volt egy pár kezdeményezés, amikor beindult az EU-s nyomás a kormányra, hogy legyen konzultáció. Annyi történt, hogy voltak email címek, amikre lehetett küldeni megjegyzéseket, amiket aztán lesöpörtek. Egyelőre most sem látom, hogy olyan nagyon inkluzív lenne a jogalkotás, szóval, kevés az ilyen élmény.
És van-e olyan emléked, amikor mondjuk valamiben nagyon szerettél volna részt venni, és tényleg kifejezetten kizárva érezted magad a folyamatból?
Az elmúlt sok évben az volt szerintem egy jellemző dolog – és ez megint jogászi perspektíva –, hogy megjelenik a Magyar Közlöny és látod benne, hogy egymás után megjelenik tucatnyi jogszabály, amikről így egy pillanatig nem volt szó, hogy hozzányúlnak. Pillanatig nem volt szó arról, hogy ezt miért csinálják, az emberek feje fölött nyúltak át. Nyilván sok olyan téma volt, aminél azt érzékeltem, hogy erről azért lenne véleményem, lenne mondandóm, meg hogy ezt most miért? A várakozásom pedig nem is volt soha az, hogy majd bevonnak. Jó a kérdés abból a szempontból, hogy persze lehetne ezt is érezni, hogy hú, engem miért nem kérdeztek meg, ezt szívesen elmondanám, és ez bennem frusztrációt kelt. Valójában soha nem éreztem ezt, mert nem volt ilyen illúzióm, hogy meg fognak kérdezni bármiről.
Amikor elkezdtük az interjúkat ehhez a kutatáshoz, akkor még tavaly december volt, tehát még pont benne voltunk a mostani kampány időszakában, és akkor még nem lehetett tudni, hogy mi lesz a választás eredménye. Most egy nagy változás történt az ország életében, és ezzel kapcsolatban téged mint Dánielt kérdeznélek, hogy neked állampolgárként milyen várakozásod van a bevonással kapcsolatban? Többször mondtad, hogy akár lehet azt is érezni, hogy miért nem vontak be, meg azt is, hogy nem is tudom, hogy milyen a bevonás. Neked most mi lenne a legjobb reményed ezzel kapcsolatban?