This is the transcript for Debrecen workshop recording 1 of session Feb 21, 2026 uploaded by Marietta.
Oké. Kinek van kedve kezdeni elmesélni a hol és hogyan voltál hatással a lakhelyeden kívül? Vagy az otthonodon kívül?
Okay. Who would like to start by telling us where and how you had an impact outside of your place of residence? Or outside of your home?
Jó, nekem az egyik kicsit ez ilyen első politikai siker annak is mondhatom. Volt a fizetős parkolás, akkor egyszer mentem be véletlenül beszélgetni, mert volt nekem egy kedvenc mondhatom, amit közös ismerősünk mondta azt, hogy mi a helyzet a civilekkel, és én úgy gondoltam, hogy ha egyszer törvényhozói szinten leszek, akkor én ezt a kérdést fel fogom tenni a civileknek, hogy mi a helyzet veletek. Kell-e segítség. És akkor találkoztam egy anyukával, egy egyesület vezetőjével, hogyha anonimak vagyunk meg én, és ahol kiderült, hogy a fizetős parkolásban, az Ibolya utcai gyermekrehabilitációs központot fizetőssé akarták tenni. Itt a dollárjel jelenti a fizetőst.
Hát nyilvánvalóan úgy voltam vele, hogy ezért ezt azért nem feltétlenül egy jó dolog, úgyhogy meg is úgy, hogy azt beszéltük meg, hogy én ezt a történetet, elő fogom vinni a kis bizottságomban, ahol én ott vagyok itt én kis jellel egyedül, és akkor ott van 12 kör, akik meg nem én vagyok. És amikor közöltem ezt a problémát, akkor mindenfajta jogi, mert a kutatáshoz lesz igaz? Akkor nem beszélek csúnyán. Akkor jogi faszoskodással ezt ott gátolták, gáncsolták, ahol csak tudták. És ami az az ironikus, hogy a szociális bizottságban, ilyen szociális szempontokat, de mivel ez nem a város jogköréhez tartozik, ezért nyilván lesöpörték. És még úgy is, hogy ráadásul ott volt a területi képviselő is, aki az ott élőkért, és az ott lévő intézményeket is valamilyen szinten segít, a lévő intézményeket is valamilyen szinten segít, a plusz sors külön fintora egyébként orvos.
Ezzel nagyjából kitaláltátok, hogy kiről van szó. Nos, én ezt elmondtam anyukának, aki ezen nyilvánvalóan felhúzta magát, és megegyeztünk abban, hogy mi ezt, mert, itt volt előzőleg egy petíció társadalmi egyeztetés, megkérdezték az ott lévő feleket, a szülőket, akik oda viszik a gyerekeiket, az intézményben lévő dolgozókat is és a intézményvezetőt is. És akkor nyilván anyuka ezek után az összes emailt végigküldte. A sajtónak, az összes képviselőnek, ellenzékinek, kormánypártinak egyaránt, és akkor jött a másnap, azért az ominózus közgyűlés, amiben ezt felszólalták, és én itt egyedül vagyok mint állampolgár, ott van a nagy tisztességes, méltóságos atyaúristen városvezetés ott van a istentelenül sok közgyűlés, és a teljes hivatali apparatnyik. És hát az lett ennek az eredménye, that én lettem a harmadik felszólaló, aki ebben felszólt és akkor azt mondják, hogy ne csináljak ebből politikai kampányt, amit végül nem tettem meg. És úgy hallottam, hogy azért voltak a súrlódások, voltak konfliktusok, meg én is kaptam vissza a negatív kritikát, hogy milyen stílusban szólaltam fel, egyébként szerintem nem volt semmi baj vele, de végül ennek a nyomásgyakorlásnak, ennek a részvételi bevonásnak erre a folyamatos történetnek az lett végül az eredménye, hogy az Ibolya utcai gyermekrehabilitációs parkolónál újra ingyenes lett tíz helyen a parkolás. Ami szerintem egy nagy siker, mert nyilván most itt nem az a lényeg, hogy mit tudom én ettől szupersztár legyek, mert nem az a lényeg ahhoz, hogy most ebből politikát, hanem hogy azok, akik részt vesznek a mindennapi életekben, azok, akik ténylegesen ott vannak, azok valamilyen szinten be lettek van volna be a folyamatba, és valamilyen szinte képviselve is lettek, és el lett érve az a cél, amiért egyébként az eredetileg létrejött. Bár nyilván az is közrejátszott, hogy azért elég hülyén hangot volna ez a választás előtt egy évvel, hogy gyermekrehabnál fizetik a parkolót a város honatyái, akik a gondoskodó város címszó alatt elfelejtettek erről az apró nüanszról gondoskodni. Ennyi.
Well, for me, this is a bit of a first political success, I could call it that. There was paid parking, and I happened to go in to talk because I had a favorite saying, which a mutual acquaintance of ours said, about what’s the situation with the civilians, and I thought that if I were ever at a legislative level, I would ask this question to the civilians: what is the situation with you? Do you need help? And then I met a mother, the leader of an association, if we are anonymous, and it turned out that in the paid parking scheme, they wanted to make the Ibolya Street child rehabilitation center paid. Here, the dollar sign represents the paid status.
Well, obviously I felt that this wasn’t necessarily a good thing, so we agreed that I would bring this story up in my little committee, where I am alone with my little sign, and there are 12 circles who are not me. And when I communicated this problem, then with all sorts of legal—is this for research? Then I won’t use bad language—with legal bullshit, they blocked and hindered it wherever they could. And what is ironic is that in the social committee, such social aspects, but since this does not fall under the city’s jurisdiction, they obviously swept it aside. And even though the local representative was there, who helps the people living there and the institutions there to some extent, and the irony of fate is that he is a doctor.
With this, you’ve probably figured out who it’s about. Well, I told this to the mother, who was obviously upset by it, and we agreed that we would—because there was previously a petition, a social consultation, they asked the parties there, the parents who take their children there, the employees in the institution, and the head of the institution. And then, obviously, the mother sent all the emails to the press, to all the representatives, opposition and government party alike, and then came the next day, that ominous general assembly where this was brought up, and I am here alone as a citizen, there is the great, decent, dignified, god-like city leadership, there is the ungodly number of general assemblies, and the entire bureaucratic apparatus. And well, the result of this was that I became the third speaker who spoke up about this, and then they said not to make a political campaign out of this, which I ultimately didn’t do. And I heard that there were frictions, there were conflicts, and I also received negative criticism about the style in which I spoke, although I don’t think there was anything wrong with it, but ultimately the result of this pressure, this participatory involvement, this continuous story was that parking at the Ibolya Street child rehabilitation center became free again in ten spots. Which I think is a great success, because obviously the point here is not for me to become a superstar from this, because that’s not the point of making politics out of this, but that those who participate in everyday life, those who are actually there, were involved in the process to some extent, and were represented to some extent, and the goal for which it was originally created was achieved. Although it obviously also played a role that it would have sounded pretty stupid a year before the election that the city fathers, who under the heading of a caring city forgot to take care of this small nuance, are charging for parking at a child rehab center. That’s it.
Köszi szépen. Á., van kedved folytatni?
Thanks a lot. Á., would you like to continue?
Ez a csodálatos mű, ezt lelaminálom majd és kirakom. Nekem egyből amikor azt mondtad, hogy mi volt, ami siker érzést adott, akkor ez jutott eszembe. Én a múlt héten voltam a harmadéves építész szakos hallgatóknál, és felírtam, hogy építész, mert tudom, hogy B. nagyon pikkel rá, hogy építész vagy építőmérnök vagy bármi. Tudom a különbséget is, de nem mondom el, majd kitaláljátok, de felírtam, hogy ne felejtsem el. A harmadéves építész szakos hallgatóknál voltam előadni a Baross16-ról. Vagy hát így az egész közösségi térről. És ez igazából nekem, vagy hogy én ezt nem ilyen személyes sikernek élem meg, hanem ilyen rendszer gondolkozásnak vagy nem tudom. Merthogy az harmadéven nekik a feladat, hogy közösségi teret kell tervezniük a városban megadnak nekik különböző pontokat, és oda kell funkcióval feltölthető közösségi teret tervezniük ez a gyakorlatuk. Vagy nem tudom, hogy ilyen mindegy ez a feladatuk az adott félévben. És kitalálták a tanárok, hogy akkor ne az legyen, hogy ők ki kitalálják, hogy milyen közösségek használják ezeket a terek, hanem elhívtak olyan helyeket, akiknek van már közösségi terük vagy közösségeket, akik használnak bármilyen közösségi teret, és akkor igazából arról szólt egy egész délelőtt arról beszélgettünk, hogy arról beszélgettünk velük, hogy nálunk a Baross16-ba milyen közösségek járnak, milyen rendszerességgel használják a teret milyen igényeik vannak. Szóval az ilyen valóságra alapozva kell tervezniük, és nem az van, hogy akkor találják ki, hogy hogy csinálnak egy közösségi teret, és szerintem ez egy tök jó gondolat egyébként, és nem csak azért, mert hogy nyilván tök jól beszélni a térről meg tök jó, hogy most akkor 100 ember megismerte, hogy mi a Baross16, hanem mert így van értelme szerintem az oktatásnak, hogy ilyen valós alapon kell nekik is gondolkozni. És ez nekem ilyen tök jó volt, meg így tök pozitív meg jó visszajelzések jöttek egyébként a hallgatóktól is. És majd hamarosan jön ide egy csoport, aki megnézi a teret és akkor újragondolják a Baross16-ot. Nem fogjuk megvalósítani, mert már egy jól működő tér vagyunk szerintünk, de hogy így látják, hogy fizikailag hogy néz ki a tér és akkor ebbe kell tervezniük.
This wonderful piece, I will laminate it and put it up. When you asked what gave me a sense of success, this immediately came to mind. Last week, I was with the third-year architecture students, and I wrote down ‘architect’ because I know B. is very picky about whether it’s an architect or a civil engineer or whatever. I know the difference, but I won’t tell you, you’ll figure it out, but I wrote it down so I wouldn’t forget. I was giving a presentation to the third-year architecture students about Baross16. Or rather, about the whole community space. And for me, this isn’t really a personal success, but more like systems thinking or I don’t know. Because in their third year, their task is to design a community space in the city; they are given different points, and they have to design a community space that can be filled with functions, that’s their practice. Or I don’t know, anyway, that’s their task for the given semester. And the teachers came up with the idea that instead of them figuring out what kind of communities use these spaces, they invited places that already have community spaces or communities that use any kind of community space, and the whole morning was really about us talking to them about what kind of communities come to Baross16, how regularly they use the space, and what their needs are. So they have to design based on reality, and it’s not just them making up how to create a community space, and I think that’s a really good idea, by the way, and not just because it’s obviously great to talk about the space and it’s great that 100 people now know what Baross16 is, but because I think that’s how education makes sense, that they have to think based on real foundations. And this was really great for me, and there was very positive feedback from the students as well. And soon a group will come here to look at the space and then they will rethink Baross16. We won’t implement it because we think we are already a well-functioning space, but they will see what the space looks like physically and then they have to design within that.
Nekem több dolog is eszembe jutott, ebbe a három ilyen fizikai dolog itt a térben, hogy volt a korábban hiányzó ilyen, infrastrukturális dolog, mint a biciklitároló, infótábla, volt egy csomó ilyen limlom hulladék, és akkor ezekben segítettem igazából sokat, hogy hegesztettem biciklitárólót. Előszedtük a pincéből valami hulladéktáblát, átalakítottuk infotáblává, hoztam futót, és elvittük a szemetet. Ez az egyik része, a másik meg, hogy szerveztem a civil szervezetemmel jogi témában előadást tavaly májusban, és arra így büszke vagyok, hogy sikerült összehozni.
Several things came to mind, regarding these three physical things here in the space, that there were previously missing infrastructural things, like a bike rack, an information board, there was a lot of junk and waste, and I helped a lot with these, actually, by welding a bike rack. We pulled some waste board out of the basement, converted it into an information board, I brought a trailer, and we took away the trash. That’s one part, and the other is that I organized a lecture on a legal topic with my civil organization last May, and I’m proud that we managed to put it together.
Nekem kettő jutott eszembe. Az egyik az iskolai szinten működött egy ilyen hirtelen jött gondolat folytán pályáztam egy dologra és azt meg is nyertük az iskolának, és 300 gyereknek sikerült egy boldog farsangot összehozni így, úgy hogy ők is belettek vonva. Tehát ez egy ilyen apróság volt, de mégis nagy. A másik az pedig szolgáltatóval kapcsolatban, ahol élek ott azon a részen egy szolgáltatás nem működött. Ennek lett egy hosszabb levelezés a szolgáltatóval, ezt nem sikerült megoldani. Itt közben anyagi károk is keletkeztek sok mindenkinél. És aztán a végén egy petíció, térképpel alátámasztva mindent, hogy bejelölve dolgokat. Úgy sikerült végül is megoldani a dolgot. Ami működött két évig, és aztán kezdtük elölről, mert újra ugyanaz a hiba előfordult és újra, de rájöttünk, hogy akkor a leggyorsabb út, ha rögtön azonnal azzal kezdünk, hogy minél több ember jelzi, tehát ilyen lakossági összefogás. Ez a kettő.
Two things came to my mind. One worked at the school level; following a sudden thought, I applied for something, and we won it for the school, and we managed to put together a happy carnival for 300 children, in such a way that they were also involved. So it was a small thing, but still big. The other was in connection with a service provider; where I live, a service wasn’t working in that area. This led to a longer correspondence with the service provider, which wasn’t solved. In the meantime, financial damages occurred for many people. And then, in the end, a petition, supported by a map with everything marked. That’s how we finally managed to solve the matter. Which worked for two years, and then we started all over again because the same error occurred again and again, but we realized that the fastest way is to start immediately by having as many people as possible report it, so a kind of community cooperation. These are the two.
Én kitöltöttem a rendelkezésre álló térnek a legnagyobb részét, ez igazából ez csak azt mutatja meg, hogy ez a ’24-es önkormányzati és EP-szavazáson volt. Én, ez vagyok én, ez egy nagy cica, mert láttam egy cicát, az már egy sikeres nap, illetve ott van a biciklim is meg sütött a nap, szóval nagyon ideálisak voltak a körülmények. Én bementem, leszavaztam.
I filled out the largest part of the available space; this actually just shows that this was at the '24 municipal and EP election. I, this is me, this is a big cat, because I saw a cat, that’s already a successful day, and there’s my bike too, and the sun was shining, so the conditions were very ideal. I went in, I voted.
Pedig esett aznap!
And yet it rained that day!
Hát max csak rád. És igazából annyi volt az siker benne, hogy én bementem leszavazni, és pont jött anyukám meg a szomszéd nyugdíjas néni. És akkor ők ott kérdezték, hogy kire szavaztál, mondtam, hogy önkormányzatiba ott nem nagyon tudtam senkire se szívből szavazni, de nem Fideszre, illetve, hogy az EP-n kire szavaztam, ott mondtam, hogy a Tiszára, mivelhogy nincsen más értelmes opció jelenleg. És akkor ők ott kérdezték, hogy ők kire szavazzanak. Egyből mondtam, hogy ne a Fideszre és igazából nem tudom, hogy hogy szavaztak végül, mivel ugyebár ez titkos, de én nagyon reméltem, hogy sikerült őket kettőjüket meggyőznöm, hogy ne a Fideszre szavazzanak, és én ezt egy személyes sikerként tudom megélni.
Well, maybe just you. And actually, the success in it was that I went in to vote, and my mom and the elderly neighbor lady happened to come by. And they asked who I voted for; I said that in the municipal election, I couldn’t really vote for anyone wholeheartedly, but not for Fidesz, and regarding the EP election, I said I voted for Tisza, since there is no other reasonable option at the moment. And then they asked who they should vote for. I immediately said not for Fidesz, and I don’t really know how they ended up voting, since it’s secret, of course, but I really hoped that I managed to convince both of them not to vote for Fidesz, and I can experience this as a personal success.
Hát én egy ilyet rajzoltam, igyekeztem visszanyúlni az én legrégibb emlékemig, ami arról szólt, hogy az még ilyen több évtizedes történet, hogy így a suliban a barátaimmal kitaláltuk, hogy szeretnénk egy eléggé fontosnak vélt filmet levetíteni minél több embernek és akkor csináltunk hozzá, éppen egy idegen nyelvű rajzfilm volt és akkor csináltunk hozzá, nem tudtuk szerintem feliratozni, de rádióval közvetített ilyen kis hangalámondásszerűséget és akkor így ezt megcsináltuk ezt az előadást az egyik ilyen tanteremben.
Well, I drew something like this; I tried to reach back to my oldest memory, which was about a story from several decades ago, where my friends and I at school decided we wanted to screen a film we considered quite important to as many people as possible, and so we made something for it—it was a foreign-language cartoon—and we made something for it, I don’t think we could subtitle it, but we broadcast a kind of voice-over using a radio, and so we put on this performance in one of the classrooms.
Én nagyon kicsi sikerélmény, de meg nem is olyan távoli. Nem messze van egy zsúfolt áruház, bevásárlóközpont, ahova a nagy levegővétellel szoktam bevenni mert egymásra tolják az emberek a bevásárlókocsit és nem lehet elférni, szóval eléggé utálom. És ahogy ott ácsorogtam bent a mirelitpultnál, jött egy idős házaspár, akik keresték teljesen megdöbbentő módon a számomra a gránátalmát, a mirelitespultnál, a mirelitpultban, és az első zsigeri reflexem az az volt, hogy keressétek ahogy akarjátok, ez tartott kb. 2 másodpercig és utána megláttam, hogy a legalsó polcon volt még pár darab és szóltam a öreg bácsinak, hogy ott van lent, és ez így akkora folyamatot indított el, hogy egy, nekem nagyon jó érzés volt, hogy segítettem és ez visszajött, ez a fura érzés hogy az a társadalmi megosztottság, hogy én mindjárt 50 évesen, de hogy a 70 plusz 80-asok mindenki hülye és birka és nem szólunk hozzá, és ez úgy, hogy ma is visszajött, mert itt Bihar megyét jártuk a férjemmel hogy gyakorlatilag bezárnak a kocsmák is. Tehát az, hogy a boltok bezártak az egy dolog, de hogy a kocsmák is és arra jutottunk, hogy ez kettő dolog, az egyik az, hogy pénzük sincs, nekem sincs már, hogy legyen kocsmába, mert ha már 20 forinttal drágább a sör, akkor inkább megveszik a boltba és megisszák otthon, illetve hogy eltűnt az, hogy még a kocsmába is, hogy ha bemennek az emberek, ott előbb-utóbb veszekedés lesz valamin.
És ez a bácsi is a boltba, a hogy hívják ezt, generációk közti feszültség, és akkor nekem még a harmadik generációs, tehát 20 éves gyerekeim vannak. És egy ilyen aprósággal, hogy az alsó polcon van a gránátalma a fagyasztóba, és én nekem biztos, hogy örömet okozott remélem, hogy az öregeknek is.
I have a very small success story, but it’s not that distant. Not far away, there is a crowded store, a shopping center, which I usually enter with a deep breath because people push their shopping carts into each other and you can’t get through, so I hate it quite a bit. And as I was standing there by the frozen food counter, an elderly couple came by who were looking for—quite shockingly to me—pomegranates, at the frozen food counter, in the frozen food counter, and my first visceral reflex was, “look for it however you want,” this lasted about 2 seconds, and then I saw that there were a few left on the bottom shelf, and I told the old man that it’s down there, and this triggered such a process that, one, it felt very good to me that I helped, and this feeling came back, this strange feeling that the social division, that I, almost 50 years old, but that the 70-plus and 80-year-olds are all stupid and sheep and we don’t talk to them, and this came back today too, because we were touring Bihar county with my husband, that practically even the pubs are closing down. So, the fact that the shops closed is one thing, but that the pubs are too, and we concluded that there are two things: one is that they don’t have money, I don’t have money anymore to go to a pub, because if beer is even 20 forints more expensive, they’d rather buy it at the store and drink it at home, and also that it has disappeared that even in the pub, if people go in, sooner or later there will be an argument about something.
And this old man in the store, what do you call this, intergenerational tension, and I even have third-generation, so 20-year-old children. And with such a small thing, that the pomegranate is on the bottom shelf in the freezer, it certainly brought me joy, and I hope it did for the old folks too.
És ha megnézitek a történeteket, vagy végiggondoljátok őket, akkor mi az, ami hasonlónak tűnik? Mi az, ami feltűnt nektek ezekből?
And if you look at the stories, or think them through, what seems similar? What did you notice from these?
Mindenhol ott a közösség.
Community is present everywhere.
Azzal, hogy mindegyik valamilyen nagyobb rétegnek szeretett volna valamilyen jót. Tehát több emberre gondolt.
By the fact that each of them wanted to do some good for a larger group. So it thought of more people.
Mi volt még, ami hasonlóság volt a közösségeken túl?
What else was a similarity beyond the communities?
Az, hogy közösen csináltak valami hasznosat.
That they did something useful together.
Boldogságérzés mindenkinek.
A feeling of happiness for everyone.
Jól éreztük magunkat közben.
We felt good while doing it.
Mondjuk engem, amikor háromszor elküldtek a picsába, az nem volt életem legfelemelőbb érzése, de amikor megtudtam, hogy végre ingyenes a parkoló, akkor azért az. Én azóta azt a környéket szeretem.
Let’s say for me, when I was told to fuck off three times, that wasn’t the most uplifting feeling of my life, but when I found out that parking was finally free, that was. I’ve liked that area ever since.